Ha van még egy olyan ember, aki elmegy Velencébe, hogy a Szent Márk téren állva megegyen egy Cerbona Night szeletet, akkor annak egy emberként gratulálunk! Addig is Janikát illeti minden elismerés, aki bájos road-movie jellegű 10 perces kalandfilmet forgatott, miközben valóban eljutott Velence pompás városába, és olyan reklámhadjáratot csinált a Night szeletnek, és persze a Rumbumm versenynek, hogy bármilyen utazóügynök megirigyelhette volna. Kicsit balkáni mellékíze azért volt a történetnek, a fenségesen finom müzliszelet elfogyasztása közben ugyanis már Janika is érezte (bár bizonygatta az ellenkezőjét), hogy ezért a videóért nagyot áldozott az otthoni kasszából, de halk szavú operatőr barátja, Pista, és útközben megismert kísérője, Emese azért kitartottak mellette. Emelkedett zene a Szent Márk téren, és három magyar fiatal, akik egyetlen Night szeleten osztoznak, egymásnak bizonygatva: "Megérte!".
Emese is lelkes, mintha csak egy hollywoodi forgatásba csöppent volna bele, a két producer, és a bájos primadonna így örömmel majszolja a müzliszeletet, amely szerencsére volt annyira finom, hogy feledtesse az akció mihaszna jellegét. Sajnos az idáig vezető út kicsit homályos, a hangzavar miatt csak részben értettük a nagy kalandozást az európai éjszakában, de Janikáék bírják a végtelen vonatozást, láttuk ezt már a holland kalandok során is. Mókázhatnánk még a további részleteken, de a helyzet az, hogy önjelölt marketinges barátunk elszántságát elkezdtük tisztelni. Mert ahogy ő mondja a záró képsorokon: "Szerinted van még egy ilyen marha, ilyen állat, aki ezért ide eljön, hogy megegye ezt a Cerbona szeletet?"
Nincs. És pont ez az, amiért azt mondjuk: Marketinges Janika király! Hogy szélmalomharca elnyeri-e jutalmát, az pedig már csak rajtatok múlik. Videó lenne a kubai útról is, az szinte biztos!