És visszatért. Talán még emlékeztek az Unknown Places nevet viselő videóra, amelyet az egekbe magasztalt az egész Rumbumm stáb, mert nagyon komoly, profi munkának éreztük. A magát pigscutter-nek nevező felhasználó most újabb versenyművel örvendeztette meg a nagyérdeműt, More Fire című videója szintén elég elborult, és nem túl meglepő módon hozza a szintet, amit elsőre felállított. A zene nagyon bejött (amennyiben nem saját mű, örömmel vennénk, ha megosztaná velünk az előadó nevét, dal címét, vagy elküldhetné a zenét, miegymás), és a mellékelt vizuális segédeszköz sem vall szégyent. Egyedül a lángoló házba tudnánk belekötni, ha nagyon akarnánk, de mivel mi nem tudnánk még csak hasonló minőségű klipet sem csinálni, ezért befogjuk a lepénylesőnket, és tisztelgünk, mint kiskatona eltáv előtt. A bevásárlókocsis részek pedig kifejezetten üdítően hatottak, de az egész munka megint nagyon rendben volt, csak gratulálni tudunk. Ismét.
Egyébként az Unknown Places-nek elképesztő nézettsége van, tehát a célegyenesbe érve igen komoly esélyeket jósolunk neki, de ez még nem jelenti azt, hogy vége lenne a bulinak. Egy nap is elég több száz kattintáshoz, csak azért meg is kell dolgozni, olyan anyagot letenni az asztalra, amire ráindulnak az emberek. És bizony a megfelelő keresőszavak betárazása sem hátrány, elvégre mégis csak a Youtube az a pálya, ahol a Rumbumm olimpia lezajlik, és igenis számít a nézettség. More Fire - ezekkel a szavakkal buzdítunk tehát mindenkit a nagy hajrára, mert még mindig van miért küzdeni. És az ilyen versenyzők csak egyre emelik a tétet, ami szerintünk örvendetes dolog. Szerintetek is az lenne, ha egész nap macskákat bámultatok volna.