Leleményesebb arcok bizony a bemutatkozó videó főszereplőjét figyelve érezhetik azt, hogy ezt a figurát már mintha látták volna valahol. Ez nem olcsó déja vu, a RumBumm játék első felkaroltja Zubor Csaba, akinek végtelen tehetsége szűnni nem akaró akarattal ölelkezve párosodott az emberi viselkedés egyik félreeső zugában. Ő volt az, aki a Megasztárban, és a Megatáncban is elindult, aki úgy küzd a 15 perc hírnévért, mint pufók kisgyerek az utolsó csokiszeletért a fogyitáborban. Tessék megnézni ezt a csodás videót emberünkről:
Hát nem varázslatos? Vele egyébként mindenképpen fogunk még foglalkozni, mert online művészete megéri a törődést, és ő legalább volt olyan extrovertált ember, aki megmutatta nekünk az éjszakát. Figyeljetek és tanuljatok, mert ez a hozzáállás mindenképpen eredményt hozhat! Minél könnyesebb a szem a röhögéstől, annál nagyobb a közönség ovációja, és annál közelebb az a bizonyos kubai út. Csaba barátunk pedig megérdemel egy alapos vastapsot, elvégre odatette magát, főleg a hirtelen kinőtt szőke hajkoronájával hódította meg az összes fodrász és kisnyugdíjas szívét. Ha rabszolga lenne, már rég gyűjtést rendeznénk a felszabadítására, így viszont csak drukkolunk neki, hogy megélhesse álmait. Hogy nekünk ettől milyen álmaink lesznek, az megint más kérdés...